Táltoskert - vetőmagok és csudafüvek boltja

Táltoskert - vetőmagok és csudafüvek boltja

Menu

Vadvirágok

Vasfű

Verbena officinalis

A középkorban magára valamit is adó boszorkánykonyha nem volt meg vasfű nélkül, mert úgy tartották, hogy aki vasfüvet hord magánál, az vastól nem sérülhet meg, de ha a vasból készült fegyverek mégis sebet ejtettek, akkor ez rá a legjobb gyógyszer.  Az olasz, délszláv és székely babonák szerint, amelyik házba egyszer belevágott a villám, ott a vasfű (a tenyér bőre alá helyezve) képes minden zárat és lakatot kinyitni, ezért a növény a tolvajtörténetek nélkülözhetetlen szereplője is lett. Egyes mondákban pedig még arra is képes, hogy hordozóját láthatatlanná tegye. A nép ezért nevezi zárnyitónak, vasfűnek. De nevezik ecetfűnek, galambócfűnek, szaporafűnek is, uborkafűnek pedig azért hívjak, mert gyökerét savanyúság eltevéshez szokták használni. A rómaiak és a görögök azonban vérszegénység és idegkimerültség esetén alkalmazták. A Földközi-tenger mellékén évelő honos, nálunk egynyári gyomnövény, mi magról vethető, jól tűri a szárazságot, a környezettel szemben pedig igénytelen.

Magassága 30-80 cm magas, érdes szára átellenesen elágazó. Alsó levelei nyelesek, 4-6 cm közöttiek, a felsők kisebbek, ülők általában ép szélűek. A levéllemez szárnyasan szeldelt vagy háromhasábú, bevagdalt, csipkés szélű szeletekkel, hosszabb csúcskaréjjal. Július-augusztusban virágzó lilás színű, apró virágai (3-5 mm-es) füzérben nyílnak, hengeresek, mik makkos termést hoznak. 

Felhasznált részei:

Virágos hajtását már az ókorban gyógynövényként ismerték, a középkorban pedig fűszernövényként és saláták készítésére is felhasználták. Szárított majd porrá tört gyökerével savanyúságot lehetett tartósítani, friss, fiatal hajtásaiból pedig ízletes saláta készíthető. A pawnee indiánok a levelét dohányként is használták. 

Alkalmazásai:

A vasfűből készült kivonatokat belsőleg idegi kimerültségben, légutak hurutos állapotaiban, fájdalmas, rendszertelen és fejfájással kísért menstruáció esetén, továbbá sárgaság, epehólyag-gyulladás és epekőbántalom esetén javasolják. A vasfűből készült főzeteket, kivonatokat bőrfertőzések, sebek, aranyér, valamint zúzódások okozta fájdalmak enyhítésére használják. Remek gyulladáscsökkentő izületi gyulladások és bőrgyulladás esetén, jól csillapítja a fájdalmat migrén, fogfájás, izületi gyulladás fennállásakor, nyugtató hatással is rendelkezik, ezért használják idegkimerültség, elesettség esetén, de kifejti hatását gyomor- epe- és májbántalmak ellen is. A vasfű a gennyes sebek, körömágygyulladás kiváló ellenszere, de a magas vérnyomás ellen, és sópótló fűszerként is hatásos.

Háziasszonyok használhatják levesek, köretek, káposztából vagy tökből készült ételek és saláták ízesítőjeként is. A savanyúságoknak kellemes aromát ad, a szárított majd elporított gyökerével fűszerezett savanyú uborka kemény marad. Különösen alkalmas a sószegény diétás ételek fűszerezésére. Friss, fiatal hajtásaiból ízletes salátát lehet készíteni. 

Vasfű vetőmag /kb 50 mag/ 350,-

Üröm

Artemisia vulgaris

Hasonló misztikum övezi az ürmöt, ami egyike legősibb gyógynövényeinknek. Más népeknél az öröm szimbólumnövénye. A keleti gyógyászatból ismert moksa terápia alapanyaga /moksa szó jelentése: megváltás, megszabadulás!/. A legsokatmondóbb üröm fajta, a népies elnevezésű Istenfa /artemisia abrotanum/. Latin nevében Artemisz neve fedezhető fel, második tagja a görög abrotonon - ból származik, melynek jelentése: halhatatlan. A tárkony /artemisia dracunculus/, és a fekete üröm /artemisia vulgaris/ szintén elismert, és széles körben használt fűszer és gyógynövény mind a mai napig.

Utóbbit a rossz szellemek /vagy szúnyogok/ elűzésére égették rituálisan, de a hétköznapokban is felbecsülhetetlen segítség volt, mivel bolhaölő fűként is használták, vagy fertőtlenítő hatása végett. Feltárt kunhalmokban végzett archeobotanikai vizsgálat igazolja, hogy a holt mellé-, vagy feje alá ürmöt temettek. A Lakota indiánok pipadohány keverékének egyik gyakori szereplője volt.

Gyógyhatásai közé tartozik még görcsoldó, vérzéscsillapító, nyugtató, köszvény, reuma, gyulladás csökkentő, rovar - ill. féregűző, vírus, baktériumölő tulajdonságai. 

Fehér üröm

Hasonló tulajdonságokkal bír a Fehér üröm, vagy abszintüröm (Artemisia absinthium). Magyarországon már a középkorban is elterjedt fűszer és  gyógynövény .Magyar népi elnevezései a bárányüröm, hegyi üröm, patikai üröm, pusztai üröm, kálvinista tapló vagy mesétfű (!). 

Édes üröm

Az Édes üröm  (Artemisia annua)az ősi népi gyógyászatban 2000 év óta jelen van, a hagyományos népi gyógyászatban sok évszázada lázcsillapításra kígyómarásra és malária ellen használták. Régi szövegek szerint aranyeret és bőrbetegségeket is kezeltek vele. és több országban salátazöldségként is fogyasztják.Az artemisinin az édesüröm hatóanyaga. A malária gyógyítására már ősidők óta használják. Hatásának alapja, hogy programozott sejthalált indít be minden szokatlanul magas vastartalmú sejtben és a maláriával fertőzött sejt jóval magasabb vastartalmú, mint az egészséges sejtek. Az artemisininről mára a tudósok bebizonyították, hogy ez a csodálatos növény hatásos a rák elleni küzdelemben is. Figyelemreméltó a biztonságossága, hiszen, mint maláriaellenes szer gyerekek és felnőttek tömegénél bizonyított.

Az egynyári ürmöt legkorábban i.e.168-ban említik a “Receptek 52-féle betegségre” című műben, ami a kínai Mawangdui Han dinasztia sírjából került elő.

Fekete üröm mag  (kb 50 mag) 250.- ft

Fehér üröm mag (kb 50 mag) 300.- ft

Édes üröm mag  (kb 50 mag) 450.- ft

Cickafark

Istenség neve található a leggyakoribb gyógynövényünkben, a cickafarkban is. Az Achillea millefoliumban Akhilleusz köszön vissza. Kínában a cickafark szárát használták az ősi jóskönyv, a Ji king jóslataira, az Észak amerikai indiánok erős teáját itták látomások előidézésére.

A növénynek gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, görcsoldó, emésztést javító, vérzéscsillapító és köhögéscsillapító hatást tulajdonítanak. A cickafark kölönböző gyógyszeres kezelések hatását erősítheti például: fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés, vérzékenység, emésztőrendszeri zavarok, gyomorfájás.

Felhasználható még tüdőbetegségek, torokgyulladás, tuberkulózis, légcső, gyomor és bélhurut, magas láz, epehajtás, vese- és hólyaggyulladás, epe-, vese-, gyomor- és bélgörcs, étvágytalanság, gyomor- és bélfekély, női betegségek, menstruációs görcs vagy erős vérzés, különböző vérzések, esetleg prosztatabántalmak, visszértágulat, vérszegénység, valamint magas vérnyomás esetén.

Külsőleg: nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, ekcéma, aranyér, fogíny- és szemgyulladás valamint hüvelyöblítés esetén alkalmazzák. 

Európában a középkorban, illetve azt megelőzően elterjedt volt az úgynevezett álompárna használata, amivel misztikus-, vagy jós álmokat próbáltak teremteni az éjszakai pihenés ideje alatt. Ennek több receptje is volt. Leggyakrabban a cickafark, üröm, zsálya, vasfű, levendula, rozmaring, és citromfű volt használatos. 

Cickafark vetőmag (kb 50mag): 200.- ft

Orbáncfű

Antidepresszánsnak is használt /virágos jókedv/ titokzatos gyógynövényünk az orbáncfű /hypericum perforatum/. Keresztelő Szent Jánosnak szentelték pirosas nedve miatt. Tisztító szertartásokat végeztek vele az ősi időkben, régies neve fuga daemonum volt, vagyis ördögűző. Természet feletti képességére latin, illetve görög neve is utal: hyper - jelentése túl, fölött. Az agy szerotonin szintjének szabályzásában is van szerepe, így közvetve hat a harmadik szemre, a tobozmirigyre. Enyhe MAO gátló növény. Speciális hatóanyagai miatt - a többeközött vese- ,epe betegségre, szív- és ideggyengeségre-, gyógyteaként történő fogyasztását böjt- , és vagy vegán diéta előzte meg. Használata egyes gyógyszerekkel, antidepresszánsal nem összeegyeztethető.

Ez az erdő- és útszéleken, dombokon és réteken, júliustói szeptember közepéig virágzó növény,igen értékes gyógynövény. 25-60 cm magas, virágzata arany­sárga bogernyő. Hogy biztosan felismerjük, morzsoljunk össze egy teljesen kinyílt virágot; piros levet ereszt. A virágzásban lévő növényt gyűjtjük, teának és fürdőhöz. Orbáncfűolaj előállításához a virágokat használjuk.

Általánosan javallt: 

· depresszió kezelésére

· vírusos és bakteriális fertőzésekre

· a premenstruációs szindróma és a fibromyalgia tüneteinek kezelésére

· idült fájdalom enyhítésére

· az aranyérrel járó fájdalom enyhítésére

A régi, vallásos néphit a növény balzsamos, vérvörös virágnedvét az Üdvözítő vérével és sebeivel hozta összefüg­gésbe. Valóban, az orbáncfű a legjobb sebolaj, fájdalomcsil­lapító, gyulladásgátló és gyógyító hatása van.

A belőle készített teát alkalmazzák idegsérülések, mindenféle ideges panasz, zúzódásos sérülések esetén, továbbá ha valaki megemeli magát, és ettől lesz valami baja. De kitűnő szer hasmenés ellen is.

Beszédzavar, nyugtalan alvás, hisztériás rohamok, holdkórosság esetén éppúgy gyógyulást hoz az orbáncfű, mint ágybavizelés és depresszió esetén. Napjainkban nagy népszerűségét természetes depresszióellenes tulajdonságainak köszönheti. Az orbáncfüvet leginkább az enyhe depressziók kezelésében használják. A kutatók előtt nem teljesen ismert, hogy a növény miként fejti ki ezt a hatást, de minden bizonnyal a hangulati és érzelmi változásokat előidé­ző, az agyban termelődő vegyület, a szerotonin szintjét emeli. Kontrollált kísérlet adatait dolgozta fel az a tanulmány, amely megállapította, hogy az orbáncfű az enyhe és a közepes súlyosságú depresszió lefolyására ugyanolyan hatást képes gya­korolni, mint a hagyományos antidepresszáns szerek. (Bár még csak kor­látozott számú vizsgálati adat áll rendelkezésre a súlyos depressziós tü­netek elleni hatására vonatkozóan, úgy tűnik, súlyosabb depressziókban is hatékony). A gyógynövény elősegíti a mély és pihentető alvást, és különösképpen hasznos lehet ak­kor, ha a depressziót fáradtság, álmatlanság és alacsony energiaszint kí­séri. Az orbáncfű segíthet a téli depresszió elmulasztásában is, amely a borús őszi és sötét téli idők beálltával jelentkezik, s a tavaszi, nyári nap­sugarak hatására el is múlik. Sokan idegenkednek a hagyományos antidepresszáns szerek haszná­latától, mivel e gyógyszerek szedését kellemetlen mellékhatások kísérhe­tik, például a szexuális vágy csökkenhet Az orbáncfű alkalmazásával vi­szont ezek a kellemetlenségek mind elkerülhetők. Arra azonban figyelni kell, hogy az orbáncfű hatóanyagai fokozhatják az egyéb depresszió el­leni szerek hatását. Más gyógyszerek hatását viszont nem befolyásolják, ezért különösen nagy hasznát vehetik azok az idősebb emberek, akik egyéb panaszaikra többféle gyógyszert is szednek. Az orbáncfű küIönfé­le betegségek kezelésében olyan ígéretesnek tűnik, hogy Amerikában nemrégiben egy újabb nagyszabású vizsgálatot kezdtek egyéb gyógyha­tásainak feltárására.

Teája jó az összes felsorolt betegségre, de érdemes orbáncfűből ülőfürdőket venni, ezek kiegészítik a hatását. Hetenként hat egymást követő napon vegyünk lábfürdőt. Ez a kúra minden idegi eredetű baj esetén ajánlható.

A lányoknak a nemi érés időszakában egy bizonyos ideig minden nap két csésze orbáncfűteát kellene inniuk, az ugyanis segíti a női szervek fejlődését és szabályozza havi ciklusuk rendszerességét. Az orbáncfűnek antivirális és antibakteriális hatása is van. Kutatási eredmények alapján állítható, hogy védelmet nyújt a her­pes simplex, az influenza- és az Epstein-Barr-vírus (EBV, a mononuc/eosis infectiosa kórokozója) ellen; laboratóriumi kísérletek előzetes eredményei szerint akár még az AlDS vírusát is gátolhatja.

Sokak által dicsért természetes gyógyszer az orbáncfű olaja. Nem szabadna hiányoz­nia egyetlen háztartásból sem. Könnyen előállítható házilag is. Gyógyerejét két évig megőrzi és nemcsak nyílt sebek, friss sérülések, véraláfutások, mirigyduzzanatok esetén használható eredményesen, hanem mint kiváló bőrápolószer az érdes arcbőr kezelésére is jó, de bedörzsölésre szintén ajánlható, hátfájás, hexensusz, isiász és reuma estén. Hogy mindig kéznél legyen ez a remek háziszer, ha leforrázzuk vagy megégetjük magunkat, a virágokat egyszerűen lenolajba tesszük. Leégés után is ezzel kenjük be magunkat.

Hasfájós csecsemők hamar meg nyugszanak, ha ezzel az olajjal kenjük be a pocijukat.

Ha az orbáncfűből készült kenőcsöt aranyérre kenik, az égő és viszkető érzés elmúlik. 

Orbáncfű vetőmag (kb 25-50 mag) : 250;- ft

A pipacs (Papaver rhoeas) Dél- és Közép Európa gyakori vadvirága volt az intenzív mezőgazdaság, és a monokultúrás növénytermesztés térhódításáig. Az ókori görögök szent növénynek tartották, és Hypnosnak, az alvás Istenéhez társították. A pipacsvirág jó köhögéscsillapító és enyhe nyugtató hatású, teáját toroköblítésre használják, valamint alvászavarok ellen. 

A növény magját, kinyílt virágszirmait májustól augusztusig gyűjtik, ami nagy figyelmet igényel: a szirmokat nem szabad összetörni, mert elvesztik a színüket és fekete foltossá válnak. Vékony rétegben kiterítve, napfénymentes helyen szárítják. A szárítás során a szirmok elvesztik élénkpiros színüket és liláspirosakká válnak. Magját sütemények és saláták ízesítésére, salátaolaj készítésére használják. Leveleit nyersen vagy főzve fogyasztják (mint a spenótot), de csak a virágbimbók kifejlődése előtt. Virágszirmait vörös ételfesték készítésére, szirupkészítésre használják. Régen bort is színeztek vele.

Gyermekeknél a friss hajtás mérgezési tüneteket okozhat!

Pipacs vetőmag (kb50-100 db): 250,-

Szöszös ökörfarkkóró

A szöszös ökörfarkkóró (Verbascum phlomoides) kétéves vagy áttelő egyéves faj. Gyökere vastag, orsó alakú, kevéssé elágaz. Az első évben csak tőlevélrózsát fejleszt, mely a 20-30 cm-es hosszúságot is elérheti, és nyeles, lándzsás, durváb csipkés szélű tőlevelekből áll. Virágzati szárat a második évben hoz, ez ötszögletű, 1,5-2 méter magas, rajta szórtan, fedőszőrökkel sűrűn borított levelek vannak. A virágok csomókból álló, gazdag végálló füzérvirágzatot alkotnak,júniustól augusztusig folyamatosan hozza napsárga virágjait, melyek kora hajnalban nyílnak, és délre elhervadnak. Köhögés, torokfájás, aranyér, hasmenés ellen alkalmazzák. Teáját bélhurut és légcsőhurut ellen, izzasztó és vizelethajtó hatása miatt fogyasztják. Összehúzó hatása révén a hasmenés ellen is alkalmazható. Olajos kivonatával fagyási sérüléseket, bőrbajokat kezelnek. Az aranyér kezeléséhez erős, lehűtött forrázata borogatásként javalt.

A leveleit egyes észak-amerikai indántörzsek a kalumetből (békepipa) dohány szerűen használták egyéb növényekkek együtt.

Szöszös ökörfarkkóró mag (kb 15-20db): 250,-

X